Radnóti Virág

Radnóti Virág

pedagógus, kulturális szakember

Mottó: “Budapest az a hely, ahol körbevesz a szépség, amit érdemes megosztani bárkivel, akit érdekel.”

Azt hiszem, a legnagyobb köszönet a szüleimet illeti, akik aprócska gyerekkoromtól hurcoltak engem templomokról templomokra, múzeumokról múzeumokra. Rengeteget utaztunk, az utazásaink során rácsodálkoztunk egy-egy utca, épület vagy a természet szépségeire, mindezeket az élményeket magunkba szívtuk, megörökítettük, hogy aztán a bekuckózós napokon és estéken, elővéve a képeket emlékezzünk.

Akkora könyvgyűjteményünk volt otthon, hogy azt egy kisebb fiókkönyvtár is megirigyelhette volna, tele művészettörténeti, irodalmi, történelmi könyvekkel, amelyek kislány koromtól a kezembe kerültek és kezdetben a szüleim meséltek, olvastak fel belőlük, később már magamtól merültem el bennük, hosszasan időzve a szebbnél szebb képeknél és történeteknél. Ez a milliő azért elég meghatározó nyomot tud hagyni az emberben.

Aztán tanár és utazó lett belőlem, mert valahogy mindig éreztem a késztetést, hogy a világ szépségeit muszáj megosztani, megmutatni, átadni másoknak is, fenn kell tartani a meséket, a történeteket azzal, hogy elmeséljük másoknak is, hogy minél több ember gazdagodjon általuk lelkiekben.

Számos kulturális területbe belekóstoltam, sok dolgot tanultam a könyvtárosságtól az újságírásig, a művelődésszervezéstől a népi kézművességig, aztán 20 éve kikötöttem a rendezvények világában, ahol arc-és testfestőként, filmes sminkesként, kézművesként, élményfestő instruktorként és díszítő falfestőként dolgozom, kis Csapatommal. Egyéni vállalkozóként magam osztom be az időm és keresem az új impulzusokat is, folyamatosan. Így régi vágyam teljesült, amikor lehetőséget kaptam a Budapest Városművek csapatától, hogy én is vezethetek immáron kulturális, városnéző sétákat.

20 éve élek Budapesten, ez a város számomra az alfa és az omega. Újra és újra lenyűgöz végtelenül gazdag kultúrájával, páratlan építészetével, csodás műemlékeivel és gazdag múltjával. Kiapadhatatlan forrás történetmesélés szempontjából és mindig rácsodálkozom, mennyit nem tudok még róla. Egy élet is kevés a felfedezésére. Mindenesetre én megpróbálom és szívesen megosztom a történeteit az erre fogékonyakkal, akik ugyanúgy gondolják, mint én: a mesékből soha nem lehet kinőni. De szerintem nem is kell. A szépség körbevesz, csak észre kell vennünk. Budapest pedig az egyik legszebb város a világon.

Programok Virág vezetésével

LEGNÉPSZERŰBB

Félelem és reszketés az Úri utcában

A Budavári séta hátborzongató történetekkel. Séta Budapest legendás környékén, amelyet tűzvészek, ostromok járványok formáltak. Esti séta a legsötétebb történetekkel.

6.900 Ft / fő

Félelem és reszketés az Úri utcában

A Budavári séta hátborzongató történetekkel. Séta Budapest legendás környékén, amelyet tűzvészek, ostromok járványok formáltak. Esti séta a legsötétebb történetekkel.

6.900 Ft / fő

Legnépszerűbb

Az Óbudai Gázgyár mindennapjai

"Nem kell félni, nem olyan az elegy" - szólt le a gáztartály tetejéről a melós. Visszafordult, és folytatta a hegesztést. Csak egy sztori az Óbudai Gázgyár túráról.

6.900 Ft / fő

Az Óbudai Gázgyár mindennapjai

"Nem kell félni, nem olyan az elegy" - szólt le a gáztartály tetejéről a melós. Visszafordult, és folytatta a hegesztést. Csak egy sztori az Óbudai Gázgyár túráról.

6.900 Ft / fő