Egy város titkai – interjú Kordos Szabolccsal a kulisszák mögött

Egy város titkairól mesél az író, aki amikor nem ír, akkor például sétát vezet. Nálunk, nektek. A Palotanegyed titkai után hamarosan az Andrássy útra indulhatunk izgalmas felfedező útra Kordos Szabolcs társaságában. 

Igazán termékeny író vagy, hiszen 13 köteted jelent meg, meglehetősen különböző területeken. Mi alapján választod ki a témáidat?

Alapvetően inkább újságírónak, mintsem írónak tartom magam. Az utolsó három várostörténeti témájú, a korábbiak pedig riportkönyvek voltak. Kíváncsi ember vagyok, és gyakran érzem azt, hogy ami engem érdekel, az nem kuriózum, hanem sok más embert is foglalkoztat. Mindig arra törekedtem, hogy bemutassam a kulisszák mögötti világokat, olyasmiket, amikre az ember kívülről nézve nem döbben rá.

Mi érdekel Budapestben?

Régóta érdekel a város története. Elköltöztem a józsefvárosi Palotanegyedből, és rettentő honvágyam volt éveken keresztül. Akkor kezdtem el behatóbban foglalkozni a környező utcák és épületek történetével, amikor visszaköltöztem. Először a saját házam sztorijának néztem utána itt a Bródy Sándor utcában, és elképesztő történetek jöttek elő. Egyre jobban beleástam magam, és úgy éreztem, hogy mindezt meg kell osztanom a külvilággal. Budapest egyszerre egy örök felfedezésre váró izgalmas dzsungel, ahova mindig mehetek, ha inspirációra vágyódom, ha fel akarok töltődni, vagy ha csak kíváncsi vagyok. Számomra tényleg minden utazás külön élmény, mondjuk a 4-es, 6-os villamoson, a Blaha Lujza tér és az Oktogon között, ahol már ötezerszer utaztam.

Mitől lesz ez élmény?

Mindig találok valami újdonságot, egy homlokzati elemet, egy érdekes megoldást. A város inspirációt, otthont, identitást is jelent. Budapesten születtem, itt éltem egész életemben. Sokat jártam a világban, de a fővárosunkat tartottam mindig az otthonomnak.

Hogyan és honnan jönnek a sztorik? Például beszélgetsz egy szomszédoddal, kutatsz egy kicsit, és abból lesz egy könyv? 

Nagyjából így! De kell az is, hogy nyitott szemmel járjak a városban. Először a neten nézek utána a sztoriknak, a régi újságokban, aztán bekopogok emberekhez, végül megkeresek olyan történészeket, szakértőket, akik az adott témában jártasak. Beszélek a leszármazottakkal, jelenlegi és volt tulajdonosokkal, mindenkivel, akinek lehet hozzá valami köze. Sokszor egy-egy emléktábla indítja el a fantáziámat. Például a Szabadság híd budai hídfőjénél észrevettem egy táblát, miszerint ott hidroplán állomás működött. Láttam utána fotókat az interneten, ahogyan a korabeli újságokban mutatták, hogy hidroplánok szálltak le a Gellért Szálló előtt, majd megkerestem egy szakértőt, aki sokat foglalkozott ezzel, végül megtaláltam az egyik legnagyobb magyar pilóta, Endresz György leszármazottját. Endresz volt az, aki keresztülrepülte az Atlanti-óceánt is többek között, aztán fájdalmasan fiatalon meghalt egy repülőgépszerencsétlenségben – ámbár viszonylag stílusos módon.

Miért nem elég a blog ezekhez, mi indokolja a könyvek megírását?

Bloggal kezdődött, Egy város titkai volt a címe. Addigra én már írtam tíz könyvet, volt bennem elszántság, hogy megosszam a közönséggel ami engem érdekel. Ha valamiben jó vagyok, az a történetmesélés. Továbbá szeretem a könyveket, azok között nőttem föl. Nagyapám könyvtáros volt, nevét egy olvasóterem viseli Miskolcon. Nekem tehát természetes a könyv.

A Budapest Városművek is az általad művelt városismeretről szól. Ez a műfaj, a városi séta és a városismereti irodalom hogyan tudja közvetíteni a kultúrát?

Nagyon sokat tud segíteni abban, hogy jobban szeressük a városunkat. Ha egy szürke hétfői reggelen elindulunk munkába, másként nézzük a város épületét, ha kötődünk hozzájuk, ha tudunk róluk valamit, hogy miért van ott, miért néz ki úgy, és mi történt a falai között? Egyrészt. Másrészt nekem a legnagyobb dicséretet az jelenti, amikor azok a fiatalok, akik a várostörténet szótól kimenekülnek a világból elolvassák ezeket a történeteket, és azt mondják, hogy „jé, ez jó! Ez leköt, ez érdekel, ezt nem is tudtam, pedig a ház előtt megyek el nap mint nap, és ha így tanítanák a történelmet, akkor lehet, hogy engem is érdekelne.” Már csak ezért is megéri ezzel foglalkozni! Én is nagyon sokat tanultam a könyv készítése közben. Sokat gazdagodtam, egyrészt jó ismerősökkel és barátokkal, meg emberekkel, de még inkább információkkal, amiket már nem tudnak tőlem elvenni.

Mármint a város történelméről tudtál meg többet? 

Úgy általában a világról, hiszen nem építészetről, vagy várospolitikusokról írok, hanem írókról, költőkről, sztárokról, celebritásokról, bűnügyekről, történelemről, művészetről és ezek mind összekapcsolódnak.

Ennek a műfajnak azért vannak régebbi szerzői, például Saly Noémi, és mások. Mi a te hozzáadott értéked?

Mindenki a nyelvezetével, a hozzáállásával adhat újat. És sok a különbözőség a szükségszerű szubjektivitás miatt. Nekem Saly Noémi az abszolút kedvencem és hősöm, de mellette Buza Péterre, Zubreczki Dávidra és Vincze Miklósra is nagyon felnézek például. Az én hozzáállásom az volt, hogy fáradt embereknek írok.

Fáradt embereknek?

Fáradt, elfoglalt embereknek. Tehát ha lefekszel este, és bedőlsz az ágyba, és még van húsz perced, hogy olvassál valamit, akkor ezeket a könyveket fel tudod csapni gyakorlatilag bárhol, bármelyik fejezetnél, és húsz perc alatt elolvasol egy fejezetet. Alkotótársammal, Huszár Dávid fotós kollégámmal végigjárjuk a helyszíneket és készítettünk fotókat, amelyeket kiegészítenek az archív felvételek, ezek így adnak egy egységet. Remélem, hogy a hetvenvalahány megszólaló, akivel beszéltem előhoz olyasmit is, ami esetleg ebben a formában még nem volt elmesélve.

Az eddigi sétáid alapján milyen tapasztalataid voltak a közönségről? Az is érdekel, hogy milyenek a vendégek a sétáidon?

Mindig lenyűgöz, hogy mennyi jó fej ember él körülöttem. Valahányszor egy-egy sétáról hazatérek, visszanyerem a hitemet a világban. Ha ennyi nyitott, érdeklődő, kulturált és laza ember van ebben a városban, akkor biztosan érdemes írni nekik. A legjobb az, hogy mindenféle ember jön: van, aki vidékről érkezett, és Pest iránt érdeklődik, de olyan is, aki már 40 éve itt él, és palotanegyedi lokálpatrióta.

Illetve mindig történnek olyan pillanatok, amelyek megerősítik bennem, hogy mennyire sokszínű és érdekes a világ körülöttünk. Például egyszer a Palotanegyed titkai sétán, a Bródy Sándor utcában egy ház előtt meséltem egy történetet egy rendelőről. Aztán egy hang megszólalt hátulról:  „A fogorvosi rendelő már nincs ott, egy évvel ezelőtt nyugdíjba mentem.” Kiderült, hogy ő volt a rendelő korábbi tulajdonosa.

„Valahányszor, ha egy-egy sétáról hazatérek, visszanyerem a hitemet a világban”

Az Andrássy úton lesz az egyik új sétád, és ha jól gondolom, ez az egyik leginkább feldolgozott része Budapestnek. Hogyan fogsz itt újat mondani?

Nem biztos, hogy mindig teljesen újat kell mondani, elég más szemszögből bemutatni a történetet. Nem hiszem, hogy minden budapesti lakos Andrássy út-szakértő lenne. A séta során olyan mágnásokat mutatok be, akik távolról érkeztek Budapestre, de itt birodalmat, hihetetlen gazdagságot építettek fel, majd mindez gyufaszálként egy pillanat alatt elégett. A palotáik viszont itt maradtak. Minden palota mögött egy-egy rendkívüli életút és történet áll.  A 19. század végén Budapest egy kicsit olyan volt, mint régen New York: aki rendelkezett valamilyen szaktudással, ambícióval, itt megtalálhatta a lehetőséget, hogy valami nagyot alkosson. Gondoljunk csak a Haggenmacher családra, Weiss Manfrédra, Hopp Ferencre, vagy éppen Ganz Ábrahámra és Saxlehner Andrásra. Ők mind máshonnan jöttek, de a tehetségük, a hitük és a kemény munkájuk révén építettek fel valami igazán jelentőset.

Valljuk be, életkorilag kicsit 30-40-pluszos műfaj még a városi séta. Hogyan lehetne jobban bevonni a fiatalokat?

A sétákon kimondottan figyelem azt, hogy nekik mi érdekes, mert ez nekem is kihívás.  Nagy siker, amikor egy tizenéves, aki láthatóan a szülei miatt jött el, és az első percben még halálra unja az egészet, hirtelen fölkapja a fejét. Ez fantasztikusan jó érzés.

Hogyan változott a város szellemisége, hangulata, miközben Budapest építészeti arculata máig meghatározóan a XIX. századvégi, XX. század elejei állapotokat mutatja nekünk ma is? 

Néha elmerengek azon, hogy milyen lehetett egy-egy környék régen A séták során például találkozunk egy hatalmas Mátyás király-szoborral, amelynek története kevesek előtt ismert: eredetileg egy kocsma cégtáblájaként funkcionált. Ilyenkor mindig elmesélem, hogy ha videokamera lett volna a király szemében, akkor milyen érdekes lenne visszanézni azokat a filmeket.

Szabolcs Palotanegyedben tartott sétájára ITT tudsz regisztrálni, az Andrássy út környékét pedig ITT tudod felfedezni.